Haristum
Menü
 
Rettentő tűzvészek
 
A tűz mitológiája
 
Boszorkányok
 
A szerzőről
 
Facebook

 
 
Kapcsolatok

 ► Élő Irodalom - Élő Könyv

 ► Kéziratgyár

 ► Tisz-Ta-Más Kiadó

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Haristum

Olvassatok bele a regénybe!

Megosztok veletek egy rövidke részletet.

"A lány ijedt volt, remegett, de nem csodálkozott, hogy ott talált engem. Hálás volt nekem. Kék szeme ragyogott, ahogy rám nézett. Megölelt, én pedig úgy éreztem, teljesen elgyengülök, szinte megsemmisültem a közelségétől.

– Már észrevettem, hogy napok óta követ. Miért?

– Nem akartam, hogy baja essen, és kíváncsi voltam. Látni akartam, de tudom, hogy a múltkori beszélgetésünkkel eljátszottam a lehetőséget, hogy megbízzon bennem.

– Mindenkinek jár még egy esély. A dolgok nem feketék vagy fehérek, hiszen jóság mindenhol van, csak meg kell találnunk! Ha ön olyan elvetemült lenne, mint ahogy először gondoltam, akkor most nem segített volna rajtam.

– Tanítsa meg nekem, hogy hogyan tud ennyire derűs maradni! Mutassa meg, hogyan él, mit szeret és mik a vágyai!

Bólintott és megfogta a kezem. Mintha ősidők óta erre vártam volna. Soha többé nem akartam őt elengedni.

Csodálatos három hetet töltöttünk együtt. Mindenhová követtem, megmutatta a világát, és én sok új dologra rácsodálkoztam. Átéltem azt, amiről korábban nem is sejtettem, hogy létezhet. A szépet és a jót látta mindenben.

– Nézze, milyen gyönyörű a patak! – állt meg a lány az erdő szélén, a kis fahíd mellett. A víz halkan csacsogott. Az erdő fái már levetették lombruhájukat. November vége volt, de a nap olyan melegen sütött, mint kora ősszel.

– Akkor is szépnek látja, ha megárad? Ha hömpölyögve letarolja a vetést, elönti a falvakat és hajléktalanná teszi az embereket?

– Nem. Akkor annak fogok örülni, hogy az életük megmaradt, és segítek nekik az újrakezdésben. És mit szól a napsütéshez? Az enyhe télhez?

– Igen, ezek valóban szép és hasznos dolgok. Az eredményük: aszály és elszaporodó patkányok – mondtam cinikusan.

A lány megcsóválta a fejét.

– És a tűz? A meleg kályha, a gyertya fénye, a készülő ebéd illata?

– Tűzvész. Felégetett városok. Háború. Halál – feleltem tárgyilagosan.

Séta közben elértük a város főterét. Az élet zajlott, épp vásár volt. A színes forgatagban az emberek lökdösődtek, nevettek vagy veszekedtek egymással, hangzavar és ételszag vett körül minket. A lány rám nézett, és hiába álltunk a tömeg kellős közepén, nem látott mást rajtam kívül.

– Amikor kitör a vész, akkor derül ki, hogy ki milyen ember. Én tudom, hogy sokan döntenének helyesen – mondta, és láttam rajta, azt szeretné, ha ezzel egyetértenék. De nem tehettem. Lételemem volt a kétkedés és a tagadás. Oly sok rosszat láttam már életemben, annyi emberben csalódtam, hogy nem mondhattam mást:

– Hiszi maga. Én viszont tudom, hogy a bajban mindenki állattá válik. Akivel eddig találkoztam, mind csak saját magára gondolt. Együttérzésnek a csírája sem volt bennük. Öltek, romboltak, ha kellett. Ha nem kellett, akkor is. Kivetkőztek emberi mivoltukból.

– Maga mindenben csak a rosszat látja. Akkor mondok mást: látja ott azt a párocskát? Azt a magas fiút és a barna szoknyás lányt – mutatott a kosárfonó portékáját nézegető két fiatalra. – A jövő héten összeházasodnak. És nem azért, mert a családjuk így akarja. Hanem mert szeretik egymást.

– Biztos, hogy szerelemből? A fiúnak nem a lány földje kell? Ha nem érdekből esküsznek, akkor is megromlik a kapcsolatuk. Örök szerelem nincs. A legjobb esetben néhány éven belül már csak megszokásból élnek egy fedél alatt. Mindketten más ágyában kötnek ki. Vagy zsémbes, megkeseredett vénségek lesznek. De az is lehet, hogy agyonverik egymást.

– Ennél talán szebb lesz az életük. Hiszen lehet, hogy negyven év múlva is ugyanilyen szeretettel néznek majd egymásra, és ha eljön az idő, együtt alszanak el örökre – mondta a lány, és tiszta kék szeme felragyogott."

Címkék: haristum regény
2014.11.25. 22:32, admin Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Haristum
 
Mondd el a véleményed!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2020.04.29. 08:00
2017.02.01. 10:22
2016.02.20. 08:00
2015.11.10. 17:19
2015.09.21. 20:16
Friss hozzászólások
 
Tartalom

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre