Ha kíváncsi vagy, íme még egy részlet!

"Áron tudta, hogy a barátja nem mond igazat. De hogy miért hazudik neki, és mi lehet a háttérben, arról halvány fogalma sem volt.

Elindult haza. A kapun kilépve egy kutyasétáltató öregurat látott. Körülbelül nyolcvanéves lehetett. Ismerősnek tűnt neki a viseletes barna zakót és ódivatú sapkát viselő idős férfi. Rájött: akkor látta a vékony, csontos öreget, amikor a hajléktalanoknak segített a raktártűznél. A lába mellett álldogáló, apró termetű, dülledt szemű kutya bősz ugatásba kezdett és acsarkodva rángatta a pórázt, amikor meglátta a tűzoltót.

– Ejnye, Csutak, ne kiabálj – szólt rá a gazdája. – Kicsit rigolyás már, öreg kutya. Ne haragudjon!

– Semmi gond. Csak nem tép szét! Még szerencse, hogy megköti ezt a kis vérebet – nevetett Áron.

– Fiatalember, ne ítéljen a külső alapján! Csutak kicsi, gyenge és csúnyácska is, ezért ha ránéz, nem tudhatja, milyen lánglélek lakik benne. Bátrabb ez az állat, mint egy pitbull, vagy hogy is hívják azokat a nagy, izmos kutyákat – emelte fel bütykös mutatóujját az öreg.

– Nem akartam megbántani. Szia, kutya, és bocs! – hajolt le a szőrgombóchoz Áron, megszagoltatta vele a kezét, majd megsimogatta. Az eb ezt a gesztust félszeg farkcsóválással jutalmazta.

– Gondolkozzon el, fiatalember: nem minden az, aminek látszik. Lehet, hogy ez itt egy álruhás sárkány. Vagy valami más – kuncogott az idős férfi.

– Mióta sétálgat erre?

– Már legalább félórája. Az orvos azt mondta, hogy sokat legyek a friss levegőn. És a lábaimnak is jót tesz, ha megmozgatom őket. Ott szoktam üldögélni a szemközti padon.

– Nem látott semmi különöset? – kérdezte elszoruló torokkal Áron. Tartott tőle, hogy magyarázkodnia kell majd.

– Ó, sok dolgot látok. Néha olyanokat is, ami valójában nem is létezik. A szemem már nem a régi. A múltkor is elmentem Rózsika mellett, mert nem vettem észre. Gyakran látok csöveseket. Képzelje, mostanában nagyon sok a csöves a lakótelepen. Valamit csinálni kellene. Szóltam már Gézukának, a közös képviselőnek is. De nem érdekli. Pedig beköltöznek a lépcsőházba, és tüzet raknak a kapuban. Huligánok.

Áron megkönnyebbülten sóhajtott. Úgy tűnik, nem bukott le, nem volt szemtanúja annak, ahogy megleckéztette András támadóit.

– Akkor jó sétálgatást, és jó egészséget kívánok. Viszlát! – mondta a fiatal férfi, és elindult a villamosmegálló felé. Az öreg még utánaszólt.

– Aztán jól vigyázzon magára, fiatalember! És ne játsszon a tűzzel, mert megégetheti magát!

Áron meghökkent, megállt. A kutyás bácsi azonban többé nem nézett rá, hátat fordított neki, és halkan dúdolgatva elcsoszogott."