A tűzszentelés ősi pogány rituálé volt, az életet és a termékenységet jelképezte. A katolikusok is átvették a szokást, húsvétkor és Szent Iván éjjelén is megszentelik a tüzet.

A tűzszentelés húsvét vigiliáján a föltámadt Krisztus életének jelképe. Az újonnan, csiholt szikrával gyújtott és megszentelt tűz ég a húsvéti gyertyában.

A Szent Iván-napi tűzszentelést Keresztelő Szent János ünnepén (június 24.) a katolikus egyház az archaikus európai képzetvilágból építette be az liturgiai rendjébe. A tűz tisztító, gyógyító, termékenyítő erejébe vetett hit miatt ünnepelték máglyák gyújtásával a nyári napfordulót.

Egyes országokban a Szent Iván éjén gyújtott tüzet az ördögi cselekedetek közé sorozták. Hazánkban tűrték, sőt beemelték a keresztény szokások közé. A népszokások része volt a tűzugrás, amelyet az egyház azzal magyarázott, hogy Jézus ugrált az örömtől édesanyja méhében az Erzsébetnél tett látogatás alkalmával. Ezért kell a tüzet háromszor átugrani, hogy közbenjárására a Szentháromság nagyobb kegyelmet adjon.

A jezsuita Inchoffer Menyhért leírta, hogy Keresztelő János ünnepét a magyarok szemkápráztató fénnyel és tűzgyújtással, tűz körüli ugrándozással és ünnepi tánccal, harsány nótázással ülték meg. 18. században Betléren, Veszverésen, Markuskán a tűzgyújtás a templom előtt történt.

Menyhén a tüzet este a temetőben rakták meg. Egyesek a mező szélén gyújtottak tüzet és égő üszkökkel kerülték meg a vetést. Mások ismét nagy tüzet raktak az erdő vagy a hegy tövében. Daloltak, táncoltak körülötte. Az égő üszköt elvitték a házakhoz, letűzték a kertbe, hogy a hernyó el ne pusztítsa a gyümölcsöt, vagy a vetések közé, hogy az élet meg ne üszkösödjék.

Abból, hogy a leányok miképpen ugorták át a tüzet, jósolni szoktak a férjhez menésre. Husztót faluban a lányokat legények vitték át a tűzön, miközben mondták: "Mátka, mátka, mátkázunk, még élünk, még halunk, mindég mátkák maradunk.” Kezükben a mátkafa hosszabb botra tűzött cseresznyeág volt.

Forrás: lexikon.katolikus.hu

Kép: kaposvarmost.hu