Haristum
Menü
 
Rettentő tűzvészek
 
A tűz mitológiája
 
Boszorkányok
 
A szerzőről
 
Facebook

 
 
Kapcsolatok

 ► Élő Irodalom - Élő Könyv

 ► Kéziratgyár

 ► Tisz-Ta-Más Kiadó

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Amit a boszorkányokról tudni érdemes

Az ördög szeretői

2014.11.18. 18:16, admin

A hiedelmek szerint a boszorkányok sokféle sötét praktikát űztek, rontást hoztak, oldás-kötés varázslatokat tulajdonítottak nekik. És hogy honnan szerezték a természetfeletti képességeiket? Hát kitől mástól, mint a Sátánról.

A BOSZORKÁNYOK HATALMA ÉS KÉPESSÉGEI

Az igézés

A boszorkányos rontásra használt egyik leggyakoribb kifejezés az igézés volt. Ez az ige a krisztusi ige ördögi ellentéte mellyel az egyszerű népnek ártani lehet. Az igével, azaz szóval járó hatalom azonban ősibb mint a kereszténység, nem csoda, hogy Isten szóval teremtette a világot és az ősi népeknél a kimondott szónak hihetetlen jelentőséget tulajdonítottak. A szó a lélekből ered és annak ereje van. Épp ezért nem véletlenül beszélünk igéző szempárról, hiszen a szem a lélek tükre és a boszorkányok egyik legveszélyesebb fegyverének éppen rossz, rontó szemüket tartották. Több boszorkányperes forrásból tudjuk, hogy a boszorkánysággal megvádoltnak hátat kellett fordítania a bíróságnak nehogy szemmel verje őket.

David Teniers: BoszorkányjelenetA ráolvasás

Az igézés ellentéte az olvasás vagy ráolvasás volt. A ráolvasással jó dolgokat kívántak egymásnak és az embereknek mintegy a krisztusi igét ráolvasták a betegre, hogy meggyógyuljon vagy "teleolvasták a tejesbödönöket" tejjel.

A tétemény

A gonosz boszorkányi tettek másik szava a tétemény, csinálmány ami az ördögi, boszorkányos tétemény vagy csinálmány jelzős szerkezetekből vált le/alakult ki. Például; "ez a leány nekem megtette" jelentése a; boszorkányos praktikákkal magába bolondított engem; volt. Székelyföldön a csinálmány volt használatos; "ördögi csinálmánnyal megtévesztette" vagy "egy öreg asszony csinált meg neki, hogy gyermeke ne legyen."

A kötés

A boszorkány egy másik gonosz praktikája a kötés. Miszerint az ördöggel cimboráló gonosz egy csomót készít mindenféle anyagból (fontos eleme a só [sóban van]) és azt a megátkozni kívánt személy közelében helyezi el. Ezzel maga a rontás megköttetett és csupán a maga a kötő oldhatja fel. Az oldás-kötés rítusa szintén nem a 15. század találmánya akárcsak az igézés. Már az ónémetek ismerték és használták ezt a mágikus formulát. Maga a „bájolás”, "elbájolni” szavak azt jelentik, hogy megkötni, hiszen a török báj szóból származnak.

Így a például a bájital szavunk rögtön értelmet nyer, hiszen ez az ital egy személyt valakihez kötő, megkötő voltára hivatkozik (szerelmi bájital). Magyarországon a boszorkányok állandó jelzője volt az "oldó-kötő” kifejezés, annyira, hogy egyedül itt hívták latinul a boszorkányokat ligantesnek azaz kötőnek. A megkötés jelentésköre a 16. században bővült ki annyira, hogy mindenféle boszorkánykodás megjelölésére használták. Széles magyarországi használata miatt számos kifejezésünkben volt használatos és használatos még ma is.

"Meg van kötve a kezem": jelentése, hogy bizonyos dolgokban nem tehetek semmit. A boszorkányi kötésből származására egy kolozsvári boszorkányper irata tesz tanúbizonyságot miszerint: "Te Erdély Gáspár olyan boszorkány az anyád (anyósod), hogy neked kezedet megkötötte, hogy leányát meg ne verhesd soha míg élsz.

"Majd megkötöm a nyelvedet": azaz majd elhallgattatlak. Oka, hogy a hiedelem szerint a kötés némaságot hozhat az emberre.

"Megkötődött a ló": Ez a kifejezés a székelységben járja, jelentése, hogy úgy megbűvölte valaki, hogy nem bír mozdulni. Ebből származik a megköti magát szólásunk.

"Ráköti magát valakire": Ezt olyan lányra mondták, aki el akarta magát vetetni valakivel. Magyarázata, hogy a boszorkányokkal kapcsolatos leggyakoribb vád a szerelmi rontás vádja volt. Bájitallal azaz boszorkányos kötéssel vették rá a férfiakat a házasságtörésre.

"Szemét megkötni": A hamis tanításoktól való elvakítást jelentette. De a szemet nem bekötik hanem megkötik így nem tudja elválasztani a rosszat a hasznostól.

A kötés egyéb kifejezései: leányt elkötni, hogy ne legyen férje. Esőt ellopni, elkötni.

A kötés feloldására meg kellett ereszteni a kötést vagy a téteményt, azaz meg kellett oldani. Az oldás/tágítás szavak mind a rontások feloldását jelentették, a betegségtől való megszabadulást. A tágít szó mai értelmében elveszítette az enyhítés, feloldás jelentéskörét inkább a nem tágít jelentéskörben használjuk.

A megevés

A boszorkányok hatalma erősebben érvényesült azokon az embereken, akiknek megszerezték egy vagy több ruhadarabját. Ebben az esetben a tárgyat megfőzték, így érték el a kívánt hatást az alanyon. Ide kapcsolódik, hogy a bűbájos rontás áldozatára mondták azt is, hogy a boszorkány megette. Mondhatni akit előbb megfőztek, utána megették.

A megevés és a babonával megront kifejezések amiatt a néphit miatt kapcsolódtak össze miszerint a boszorkányok megölik és megeszik az embereket. Ez a hit a boszorkányüldözés korszakára átalakult metaforikus orgiákká, az ördöggel a főszerepben, ahol az embereket csupán színleg ölik és eszik meg, azonban a megölt és megevett áldozatok később megbetegszenek és elpusztulnak.

A megfüvelés

A boszorkányoknak igen széles körű kapcsolatuk volt a babbal, füvekkel, kígyókkal, békákkal. A megfüvelés kijelentés boszorkányos cselekedetre utalt, mely "füveket használ ártatlan sziveknek megbájolására." A nyugati boszorkányok a kígyókat, békákat és egyéb csúszó-mászó állatokat hasonlóan a füvekhez kotyvalékok, mérgek elkészítéséhez használták. Magyarországon a boszorkányok megfőzték és megették ezeket az állatokat. Így a kígyót-békát kiált rá mondásunk valójában a boszorkánysággal való megvádolást jelentette a középkorban. A rákiált önmagában pedig szintén gyakran használt kifejezése volt ugyanennek. A babvetéssel némaságot és vakságot lehetett okozni az áldozatnak.

A fejés

A fejés motívuma is felmerül a boszorkányokkal kapcsolatban miszerint a boszorkányok meg tudták csapolni a különböző növényeket, hogy lét fakasszanak belőlük, például "csapra verték a szőlőtőkét", vagy "megfejték az ágost" (ágat).

AZ ÖRDÖG CIMBORÁI

Forrás: mult-kor.huAkire ördögöt kiáltottak azt A váddal illették. Hiszen a boszorkányok az ördög szeretői, leszármazottai, gyakran mindkettő egyszerre, és így "az ördög ágyában született"- hangzik el a szidalom mely szintén boszorkányvád. Ide kapcsolódik az ördögadta kifejezés is.

A kutya és az utazás

Szintén a boszorkányhoz kapcsolódik az ebadta és a kutya teremtette kifejezés is. A néphiedelem szerint ugyanis a boszorkány sokszor kutyává változik, így gyakran a boszorkányokat ebeknek is hívják a perekben. Talán ezért van, hogy a szász forrásokban a boszorkányokat Hundsart-nak, kutyafajzatnak nevezik. Mivel az adta, teremtette szavakhoz ilyen gonosz dolog kapcsolódott szigorúan tiltották az ezekkel a szavakkal való káromkodást. Még a kutyatémához kapcsolódik, hogy eljutni ezekre a szabbatokra (ördögi orgiákra) nem volt egyszerű hiszen be kellett kenekedni mindenféle zsírral, hájjal példának okáért kutyahájjal.

A "kutyazsírral kenekszik" rossz embert jelentett Kiskunhalas környékén, egyéb vidékeken pedig a "kutyazsírral van megkenve" szólást a zsugori, ravasz emberre használták és használjuk ma is, mint minden hájjal megkent alak, azaz aki ért mindenféle huncutsághoz, gonoszsághoz. A boszorkányok piszkafán, vasvillán, pemetén, emberen(!) vagy azsagon jártak. Az azsag szó jelentését ma már nem ismerjük, de arra az emberre használták, aki az útját váratlanul gyorsan megjárta. Az emberen való lovaglás a lóvá tevés (megkötés?) motívuma. Elbolondít, levesz a lábáról, akarata alá hajt, ezekben a kifejezésekben az asszony hajtja uralma alá a férfit.

A farkas

A boszorkány nemcsak kutyává, hanem farkassá is át tudott alakulni. Az embertársai jószágát farkas képében pusztító boszorkányt küldött farkasnak hívták. A német mondákban igen élénken él a farkasember mítosza és hozzánk is onnan jött át. A küldött farkas elnevezés azért lehet, mert vagy az ördög küldi az emberiségre vagy a haragos ember a másik jószágára.

Az ördög

A küldött ördög külön eset. A boszorkány gyakorlatilag kap egy külön, saját kisebb ördögöt akivel szerződést köt és ez az ördög a továbbiakban segíteni fogja. A göcseji fődi ördög inkább egy kisebb koboldra vagy manóra hasonlít, mint ördögre. Segédkezik a házimunkában, vigyáz az állatokra, satöbbi. Az ilyen ördöggel bíró emberre mondták, hogy ördöge van. Manapság a szerencsés emberé e megtisztelő cím, hogy ördöge van, tehát boszorkány.

Forrás: Wikipedia, mult-kor.hu

 

 
Még nincs hozzászólás.
 
Haristum
 
Mondd el a véleményed!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2020.04.29. 08:00
2017.02.01. 10:22
2016.02.20. 08:00
2015.11.10. 17:19
2015.09.21. 20:16
Friss hozzászólások
 
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.