2014.11.10. 00:00, admin
62. február 5-én erős földrengés rázta meg Pompeji vidékét, súlyos károkat okozva a kikötőben és a városban. A délutáni órákban bekövetkezett rengés az utólagos becslések Richter-skála szerint 5-6-os erősségű lehetett.
A lakosság éppen Augustus császár ünneplésére készült, ugyanakkor a város patrónusának ünnepe is erre a napra esett. A földrengést általános pánikhangulat követte, amit csak tetőztek az olajlámpák által okozott tüzek.
A közeli Herculaneum és Nuceria városait szintén érintette a földrengés pusztító ereje, amelynek következtében számos templom, lakóház, híd, valamint út elpusztult. A feltételezések szerint szinte a város összes épülete megrongálódott. A földmozgást követő napokban a városban anarchia dúlt, általános jelenséggé vált a rablás, fosztogatás, a lakosokat pedig éhínség gyötörte.
Pompeii és a környező települések lakói hozzászoktak a gyakori földrengésekhez, amelyek nem keltettek pánikot. Egészen a már kialudtnak hitt Vezúv a 79-es kitöréséig, melynek bekövetkeztét a földrengések mellett a kutak kiszáradása jósolta meg.
Hamueső
79. augusztus 24-én a kitörő izzó anyagok és gázok felrobbantották a hegy egyik oldalát és anyagát 2 km-es távolságban szórták szét. A tűzhányó kilométernyi magasságba lövellte a kőtörmeléket, és fülsiketítő égzengés kíséretében felrobbant a hegy csúcsa.
Az eget elsötétítette a vulkáni hamuból képződött sötét felhő, amely azután három napig gomolygott a katasztrófa színhelye fölött. Pompeiit 7–8 méter vastag hamuréteg fedte be, s a borsószemnyitől a mogyorónagyságig terjedő kövek szüntelenül hulló zápora temette el.
A kitörésről ifjabb Plinius (akinek nagybátyja, idősebb Plinius a misenumi flotta parancsnoka volt a kitörés pillanatában és aki a mentési munkálatok során vesztette életét) részletesen beszámolt Tacitus római történetíróhoz írt levelében, így ez a legjobban dokumentált kitörés az ókorból.
A rómaiak tudták ugyan, hogy a Vezúv vulkán, de kialudtnak vélték. Misenum lakosai látták ugyan a kitörés során feltörő felhőt, de nem tudták beazonosítani, melyik hegyből származik. Ez is azt mutatja, hogy a Vezúv nem ártalmas vulkánként élt a köztudatban.
A kitörés idején Pompeii lakossága a pincékbe húzódott a kőzápor elől. A befelé lejtősre épített római tetők tölcsérként ömlesztették a lapillit a házak udvarába. A hatalmas súly alatt a tetőzet hamar beomlott, ha addig egyáltalán ellenállt a gyakori földrengéseknek. Az utcákat magas lapilli- és hamuréteg borította, ami lehetetlenné tette az ajtók és kapuk kinyitását, így aki pincébe menekült, kijönni többé már nem tudott – írja a 2. században élt Cassius Dio utólagos beszámolók nyomán.
A lapilliből és vulkáni hamuból álló réteg, aminek szintje néhány ház falán látható, elég forró volt ahhoz, hogy megolvassza a falfestményeket védő viaszréteget. A lakosság nagy része a Vezúvval ellentétes irányba, a Sarno-folyó felé menekült, ahol utolérte őket a vég (számos csontvázat és jelentős értéket találtak az itt végzett ásatások során).
Pompeii végzetét, Herculaneummal ellentétben nem a láva okozta, hanem a vulkánból kivetett hamu és lapilli, amik vastag rétegben rakódtak le a városban, teljesen betemetve azt.
Így hozható működésbe egy vulkán
A második világháború során a szövetségesek egyik felderítő repülőgépének személyzete állítólag náci hadosztályt észlelt Pompeii romjai között. A szövetséges parancsnok elrendelte a romváros bombázását, s ennek során romba dőltek a város több mint kétezer éves épületei.
A helybéliek elbeszélése szerint a bombák az akkor éppen működésben levő Vezúvot is elérték. Szerintük ez okozta a tűzhányó legutóbbi nagy kitörését, 1944-ben. Csak utólag derült ki, hogy a felderítő tévedett.
Forrás (képek és szöveg): Wikipedia